46. fejezet " Mint barát… aki udvarolna, ha hagynád..."

Estig játszottunk a hangokkal, és a szavakkal, így nem igazán lett volna értelme visszamenni már a stúdióba. Telefonáltunk Jobn-nak mikor a kávézóból jóformán kirúgtak bennünket. Mondjuk az a helyes pincér srác, viszonylag kedvesebb volt, mint az utolsó aranyosnak látszó,mégis zsémbes konyhás asszony.

Olyan jóleső mégis, furcsa érzés töltött el, mikor leültem a szállásom kis kanapéjára. Nem volt olyan puccos szállás, mint amiben Justinnal és a CREW-val szálltunk meg az ezelőtti hónapokban, de mégis kevésbé éreztem idegennek. A furcsaság pedig csak abból eredt, hogy annyira megszoktam már az esti nyüzsgést, a fellépéseket, és az éjszakai buszozásokat. Kósza mosoly tévedt az arcomra, mikor ablakomra néztem . A hold pont úgy ragyogott, mint azon az éjszakán mikor kiosontunk a zongoraterembe… mikor még mindkettőnknek volt valakije. Nyugodt kis gondolatomat telefonom csörgése zavarta meg. Gondolkodás, és képernyő nézegetés nélkül vettem fel a telefont.

- Haló? – azért annyi eszem lehetett volna hogy megnézem ki hív, de teljesen mindegy volt mert az első szóból felismertem hangját.

- Heló! – nevetett fel a telefonba. – Hova ábrándozol nélkülem? 

- Nem ábrándozom, csak elmerültem a nyugis gondolataimban. - ajkamba harapva álltam fel és sétáltam a tágas ablakomhoz. Nem bírtam a fenekemen maradni.

- Min gondolkozol? – hallottam hogy a háttérben nagy zajok vannak. Biztos a színpadot szerelik össze valahol.

- Nézem a holdat, és azt kívánom bárcsak lenne itt egy zongora. – vallottam be őszintén.

- És mind e közben mi van rajtad? – éreztem hangján a bohóckodást.

- Justin! – nem hagyhattam ki, hogy rá ne ripakodjak, de ő is csak nevetett rajta. – Hol vagytok most? – kérdeztem komolyra véve a témát.

- Brüsszel …  vagy Bukarest… fene se tudja! - láttam magam előtt ahogy legyint egyet majd szélesen elmosolyodik a saját nemtörődömségén . Nem kellett hogy előttem üljön , már jól ismertem. Jeremynek is mindig ezt mondta.

- Megint egy parkolóház? – tudtam hogy mi a járás. Ott is későre jár már. Csütörtök van, ilyenkor még koncert sincs. Mindig a paparazzik elől bujkálnak egy magas téglatömbben.

- Unalmasak nélküled a napok!- lábaimat mellkasomhoz ölelve egyik kezemmel csak még jobban belebújtam a telefonba. - Mindenki nagyon hiányol. Te még egy parkolóházat is mindig színesebbé tettél. – hangja búgott a telefonban és éreztem minden szava szívemig nyúlik. Olyan jó lenne megint ott lenni, a buszon, a szűk kanapén és a kemény ágyon elterülve.

- Nem igaz. – nagyot nyelve simítottam végig a kanapé szövet borítását zavaromban. - A turné felén, amit veletek kellett volna töltenem,kényszer betegszabira száműztek .

- Isten ments, hogy megint valami bajod legyen, de akkor legalább történt valami. – nem tudtam mit mondhatnék erre. Csak nagyot sóhajtva felálltam a kanapéról és a hálónak indultam .

Egy darabig csend ült a vonalban . Egyikünk sem szólalt meg. Olyannyira szorítottam a telefonom a fülemhez, hogy tenyerem izzadni kezdett. De vártam. Vártam,hogy mondjon valamit. De csak egyenetlen szuszogását hallottam a vonal másik végéről és ez kissé kiakasztott.

- Azt hittem nem fogsz hívni. – szóltam végül bele a telefonba.

- Miért tettem volna ilyet? – éreztem rajta a meglepettséget és azt is határozottan éreztem,hogy elszállt beszélgetésünkből a feszültség is.

- Nem tudom, csak hiányoznak a rejtett üzenetek. – vállat vonva kinyitottam a szekrényt, és akarva akaratlanul hajtottam le a fejemet, mintha bárki látná a félhomályos szobában, amiben egyedül vagyok,hogy elpirultam .

Pillanatnyi csend után egy elég kétségbeesett hangra kaptam fel a fejem.

- Sokat gondolkoztam az elmúlt 4 napban…- csak azt hallottam hogy küzd a szavakkal. - Nem tudtam mire vélni a lépésedet. - kezdett hadarni- Természetesen örülök neki félre ne értsd, csak úgy visszakoztál ellene hogy…

- Justin,- szakítottam félbe- hidd el ez pozitív döntés volt…- fejemet rázva dobtam hálóruhámat az ágyra hogy belebújhassak. - ne láss benne rosszat. - próbáltam a  legmegfelelőbb szavakat keresni arra hogy elmondjam neki, miatta mentem bele,de nem volt rá szükség.

- Mit szólnál ha elhívnálak egy igazi randira? – hirtelen megdermedtem. És ki mondtam ami először eszembe jutott.

- Szóhoz sem jutnék. – hangom halványságára nem csodálom,hogy kuncogás érkezett a vonal másik feléről.

- Akkor ne tegyem meg? – kérdése kacérkodó volt inkább mint kételkedő.

- Még sosem hívtál el randira. – próbáltam magamhoz térni,de igencsak befolyásoló tényező volt,hogy bebújhattam az ágyba, mert innentől fogva már hihetem azt, hogy ez csak egy álom.

- Mert sosem gondoltam,hogy lehet esélyem nálad.

- Mondja ezt a nőcsábász Justin Bieber, aki bárkit megkaphat. - magamra húztam a takarót, és tudtam,hogy ez a kijelentésem, csak védekező mechanizmus. Lehet,hogy most mindent elszúrtam .

- De nekem csak egy lány kell.

Éreztem ahogy az a kimondhatatlan boldogság végigsöpör a testem minden egyes porcikáján . Ahogy kiűzhetetlen energia árad végig bennem. A bőröm alatt minden sejt zizegni-remegni kezdett. És ahogy a boldogság jött,azt követte a csalódásokból született félelem is . Nem tudnám elviselni,hogyha megint csak játszana. Egyszerűen nem akartam elképzelni se,hogy faképnél hagy. Szükségem van rá! Látni akarom mindennél jobban. És,hogy neki csak egy lány kell. Nem kaptam levegőt. Ugye rám gondol ?

- Tényleg komolyan gondolod? Nem bírnék ki… - Próbáltam épelméjűnek tűnni és értelmes mondatokat összerakni az izgatottságtól de nem ment.

- A hétvége után lesz 3 szabadnapom. Ha szeretnéd odarepülhetek… - kicsit megnyugodtam mikor ugyan azt az izgalmat hallottam visszacsengeni az ő hangjából is,ami az enyémből kihallatszott az imént.

- Mint mentor, vagy barát? – lejjebb csúsztam az ágyban és próbáltam az izgalmamat elnyomni, hogy fáradt végtagjaim ellazulhassanak.

- Mint barát… aki udvarolna, ha hagynád... – kis csend telepedett közénk megint - Randi?

- Rendben, de ugye tudod, hogy azok az emberek szoktak randizni, akik még nem ismerik egymást. – kötözködtem - Mi jóformán együtt éltünk.

- A buszt nem nevezném életnek. Hidd el, randi lesz a javából. – egyszerűen nem bírtam tovább tettetni,hogy ez engem jóformán hidegen hagy.. mert egyáltalán nem hagyott hidegen,a szívem majd kiesett a helyéről és ez olyan fárasztó dolog.

- Miért csinálod ezt? – Hangom remegett. Tudnom kellett hogy most csak játszik velem,vagy tényleg komolyan gondolja a dolgot.

- Mit? – mintha nem tudná miről beszélek . Egy hete még elképzelni sem tudtam volna egy ilyen telefonhívást.

- Úgy érzem magam mint egy Nora Roberts novella főhősnő. – tudtam hogy ez most elég cikinek hangzott, de nem féltem kimondani amit gondolok . Mindig is tudtam,hogy az este és a félhomály kihozza az emberből a romantikát.

- Túl sok romantikus cuccot láttál. – mintha olvasott volna a gondolataimban . A telefon másik feléről hangos nevetés visszhangzott vissza. Nem tartott sokáig, de tudtam hogy jól szórakozik az érzelgős pillanatomon .

- Lehet, de melyik lány nem álmodik szőke hercegről?! –Durrogósra vettem a hangomat de egyáltalán nem gondoltam komolyan, csak sodródtam az árral és éreztem,hogy az ágy már nagyon húzna magába. Elnyomtam egy ásítást, reménykedve,hogy nem veszi észre a telefon másik végéről

- Kihívás elfogadva! Álomrandi rendel. Csak szőke herceggel nem tudok szolgálni. – annyira örültem,hogy hallom a hangját, és kimondhatatlanul jól éreztem magam attól,hogy próbál a kedvembe járni. És nagyon izgultam , ezt most tényleg komolyan gondolja? Még ha így is van, nem omolhatok a karjaiba minden szavára. Pedig néha mégis úgy megtenném ,mint például most.

- Már rég rossz! – mormoltam a telefonba, már félálomban . Halkan még felnevettem mikor pufogásra utaló hangot hallottam a telefonból.

- Meg kell elégedj velem. – Közölte nagyon is komolyan .

- Egye-fene. – ajkamba harapva éreztem,hogy mindennél jobban várom ezt a találkát, illetve randit, de aztán ismét jött egy csúnya ásítás ami szamárbőgésbe torkollott,így már tudtam,hogy esélyem sincs tovább húzni ezt a beszélgetést.

- Le kéne feküdj… - nem lepődtem meg mikor kis csend után csak ennyit mondott. Valahol csak azt bántam,hogy nem közvetlenül mellőlem szólnak a szavai . Hirtelen annyira vágytam rá,mint semmi másra az életemben . Hiba volt elhagyni a CREW-t. Hiba volt otthagyni őt.

- Már az ágyban vagyok, csak feltartasz. – Mosolyogva , néztem rá a szobában lévő DVD  lejátszó órájára, tényleg aludnom kéne .

- Mentségemre legyen,itt még fiatal az este… - nevetése már alig jut el a tudatomig, de kellemes érzéssel árasztott el .

- Jó éjt Justin! – pilledten próbáltam összeszedni minden energiám, hogy majd le tudjam tenni a telefont az éjjeli szekrényre. De még megvártam …

- Jó éjt Aisha! – Mondta ki amire vártam aztán csak letettem a telefont.

45. fejezet "Örülök minden apróságnak"

- Van valami elképzelésed, vagy dobjak fel én ötleteket? – Becca nem éppen úgy fogta fel a shoppingolást, mint ahogy én elképzeltem.

Elég régóta üldögéltünk már a jeges kávénk felett és beszélgettünk mindenféléről. Amikor azt mondta menjünk shoppingolni, azt hittem hogy valami őrült bevásárló körútra indulunk, de nagyot tévedtem . Merem megkockáztatni, hogy csak a nagybácsijának mondta direkt ezt, de az már nem az én dolgom. Egy sarki kávézóban húzódtunk meg az egyik legtávolabbi sarokba, az ajtótól és az ablakoktól, talán éppen ezért éreztem azt a bizonyos kellemetlenséget, mikor a pincér érdekes arckifejezéssel jelent meg előttünk. Mindegy is, lényegében az elég furcsa hogy csak most jött fel a „zene” téma. Eddig beszélgettünk Párizsról, arról hogy mennyire kényelmetlenek manapság a turné buszok- mondjuk szerintem egyáltalán nem- és hogy természetes szőke e a hajam vagy csak jó a fodrászom -(?)- .

- Az igazat megvallva, semmiképpen nem szeretnék egy újabb szerelmes számot írni. – régóta gondolkoztam már ezen és annyira unom már, hogy mindegyik sztár száma arról szól 90%- ban, hogy : jajj szakítottunk -vagy; jajj de boldog vagyok a szerelemtől.

- Ez egy Szép gondolat. – elgondolkodva beleivott kávéjába majd figyeltem, ahogy sietve táskája után kap és kihalász belőle egy füzetet és egy ceruzát. – Akkor miről szeretnél írni?

Láttam egy kis gúnyos mosolyt az arcán, de jogosnak éreztem. Még én is nevetségesnek éreztem kicsit magam. Éreztem, hogy kezd kiszáradni a szám egy kicsit, a kávé viszont olyan émelyítően édesre sikeredett mikor ízesítettem hogy képtelen voltam 2 kortynál többet inni belőle.

- Miről lehet írni ezen kívül? – félve néztem fel rá,mire csak egy szemforgatást kaptam. Fantasztikus. Egyre szánalmasabbnak éreztem magam.

- Hitről, Álmokról, utazásról … soroljak még? – sóhajtva, láttam, hogy az arcvonalai megváltoznak, és kevésbé lekezelő hang ütötte meg a fülemet is. – Figyelj… ki az -vagy mi az, ami éltet, ami feltölt, ami eltereli a figyelmedet, jobb kedvre derít, vagy éppen segít levezetni a feszültségedet?- Ezen a kérdésén nem kellett sokat gondolkoznom.

- A zongora. – mondtam határozottan. Éreztem, hogy szívem gyorsan kezd zakatolni. Izgatott lettem . Úgy éreztem, hogy találtam valamit, amin végre elindulhatok.

- És mit szeretnél most? Mi a következő lépés? – kérdezte könyökére támaszkodva.

- Írni egy dalt egy új zongorán! – ez volt, ami először az eszembe ötlött és én kimondtam , és meg is jelent a fejemben egy dallam.

- Rendben! Akkor mit szólsz ahhoz, ha valami olyasmi lenne hogy …  I could write a song with my new piano… - énekelte én pedig csak vigyorogni tudtam . Ezen az egy soron .

- A dallam pedig… tütü dü düm …. – ujjaimat lenyomtam az asztalon, mintha a zongora billentyűje lenne és ismételgettem ugyan azt. Egyszer csak halk taps jött mellé, amit Becca kreált.

- Ez lesz a kiindulási alap, jó ? – mosolyogva írta le az első sort lapjára. AZ ÉN ZENÉMHEZ! Izgatottságomban és boldogságomban felnevettem.

- Egy sortól ilyen boldog lettél? – kérdezte ő is mosolyogva.

- Mostanában örülök minden apróságnak. – vállat rántva, próbálgattam fejembe tovább játszani a szavakkal, hogy még mit tehetnék hozzá magamból ehhez a vicces dallamhoz.

- Tehát? Ki a srác? –Kérdése rögtön belém  fojtotta jókedvemet.

- Milyen srác? – kérdeztem, mint aki nem tudja mire is megy ki ez a kérdés.

- Ne játszd a hülyét! – rázta meg sóhajtva fejét és állát megtámasztva kezeivel közelebb hajolt. – Aki miatt egyszerre vagy szomorú és boldog is. – telitalálat volt.

- Ami azt illeti , nem lényeges… - mit mondhattam volna? Én magam sem tudtam mi van most.

- Egy pasi mindig lényeges egy lány életében. – hihetetlen hogy 2 évvel fiatalabb nálam . Mintha a nagymamám mondatait hallottam volna . – Meghatározó, fix pont, aki miatt utat változtatsz és teljesen meg is változol.

- Aki bánt, összetör és mégis a legnagyobb támaszom az életben? – kérdeztem helyeselve, ő pedig elmosolyodott rajta, de el kellett keserítenem. – Nem akarok róla beszélni, ha nem baj. – láttam rajta a csalódottságot, éppen ezért folytattam . – Még eléggé emésztem , és nem is tudom igazán mi van. Félre ne értsd! Szívesen mesélnék, csak nem is tudom miről kéne… - Kínosan mosolyodtam el ő pedig egy kis idő után elmosolyodott.

- Majd ha van kedved… - összepréselte száját és megértőn nézett rám, én pedig megkönnyebbültem kicsit. – … de most! – csapta össze tenyerét. - Második sor! … had lássak még egy mosolyt.

Próbáltam komolyan nézni rá de a végén mind a ketten csak elmosolyodtunk és újra próbálgatni kezdtük a szavakat, míg egy egész tűrhető kis dal össze nem jött. 

44. fejezet "Attól még az én dalom"

Sziasztok!
Nem irkáltam eddig a fejezetek elejére mert, nem akartam senkit idegesíteni :D na meg amúgy is sokan csak végig szokták pörgetni ezeket a részeket :) Éppen ezért most is gyors szeretnék lenni.

Fejezetek :
Történt egy kis változás. Eddig csak másoltam a fejezeteket, mivel mint már valakinek feltűnt eddig a neonon is fentvolt ez a blog és csak költöztettem. Ez a rész viszont teljesen új :) és mostantól kicsit több idő fog eltelni a fejezetek frissítése között mert még csak most írom őket, de nagyon igyekszem majd!

Chat:
Bővült a blog egy kicsit,hátha jobban szeretnétek beszélgetni mint kommentálni! Oldalra betettem egy chat ablakot! Nagyon jó lenne ha mozgolódna:) Úgy örülnék neki! :D Tehát csak bátran csajok! Kérdés, vagy akár kijelentés bármi jöhet ;)

Köszönet:
Köszönet Barbarának amiért felajánlotta a segítségét hogy élvezhetőbb legyen a blogom és kijavította a helyesírási hibákat ebben a fejezetben!(és a következőkért is köszönet!) :D <3

Előzetes/Kisfim: 

Végül de nem utolsó sorban :$ Aki még nem látta volna... remélem tetszeni fog! 

Alyshon

 

- Na kislány mi jót találtál ki? – még alig értem be a stúdióba Job máris ezzel fogadott.

- Neked is jó reggelt! – Zártam be magam mögött az ajtót.

- Jónak mondanak kislány, - fordult a hangpult felé. – ne kelljen, csalódnom!

- Azt sem tudom még miről kéne énekelnem. – sóhajtva ültem le az egyik kanapéra pontosan mögé.

Lábaimat felhúzva tettem államat térdemre. Tényleg fogalmam sem volt hogy miről kéne énekelnem. Egész éjszaka nem aludtam, mert azon kattogott az agyam, hogy hogyan is lehettem ennyire idióta, hogy ötlet nélkül ideállítok. Nem egyszer néztem már végig, ahogy híres énekesek szorgosan firkálgatják nap,mint nap ami eszükbe jut. De én eddig még csak Zongora dalokkal próbálkoztam . A dalszövegek nagyon messze állnak tőlem .  Eddig csak egyet „írtam”. Azt a dalt amit Justinnak is megmutattam.

- Lenne egy szám…– sóhajtva nyúltam táskám után,amiben a laptop lapult.

- Milyen szám? – mosolyodott el és láttam, ahogy felcsillan  szemében valami.

- Nem nagydolog. – vontam vállat és elindítottam a lejátszón.

Figyeltem, ahogy a dallamra ringatni kezdi a fejét, és láttam az arcán, hogy élvezte a zenémet. Nekem viszont a szívem szorult össze a dalszövegtől. Hihetetlen hogy ezt én írtam. És még most is fáj egy kicsit. Későn futott csak végig a fejemben az az egyetlen kellemetlen érzést okozó gondolat hogy „Most teljesen kitárulkoztam egy szinte idegen alaknak." Mégis nem ez zavart a legjobban, hanem az,hogy nagyon egyedül éreztem magamat. Jó lett volna, ha átölel most valaki, vagy megfogja a kezemet. Nem, nem valaki, hanem pontosan tudtam, hogy kire lenne most szükségem ,de ő azt hiszem most pár országgal arrébb van,mint én és éppen előénekest keres… helyettem . És akkor jött az érzés, igen a következő. Megérte távol lenni tőle, és feladnom az önbecsülésemet,ezért? Hogy itt ülök egyetlen egy dallal és próbálok készíteni egy saját lemezt, ami valószínűleg még a top 100- at sem fogja elérni nemhogy a top 10-et amit Ryan hajtogat.

- Valakinek nagyon fájhat. – Az ismeretlen hang, ami az ajtó felől jött, nem kímélt. Ha szavakkal karót döfhetett volna a szívembe, akkor már magam véreztettem volna ki magam.

- Beca! Gyere beljebb!- A lány nem volt éppen az az egy szál kákabél fajta de nagyon is csinos volt, formás és rendelkezett elöl hátul domborulattal . Nem, nem azért néztem meg, mert vonzott volna,hanem azért,mert ahogy rápillantottam csak irigykedni tudtam. Egyszerre volt rendezett és vad mégis olyan félénknek tűnt. Mintha nem azért szólalt volna meg így, mert az alap természete ilyen hanem mert, hatásos belépőt tervezett.

- Ne haragudj de ez a szám nagyon sírós!- egyszerűen elkerekedtek a szemeim. – Ami nem azt jelenti, hogy nem jó! – emelte fel rögtön kezeit. Sírni támadt kedvem mikor tökéletes göndör fürtjei megugrottak vállán az indulás lendületétől, de igen, igenis felém tartott. Elkerekedett szemmel rögtön Jobra néztem, aki csak mosolyogva ingatta fejét és kikapcsolta zenémet.

- Ki ez a lány? – kérdeztem a fürtös felé mutatva.

- Aisha,ő itt Beca, az unokahúgom, - mutatott rá a tényekre én pedig rögtön kicsit elszégyelltem magam – Beca,ő itt Aisha!

- Nem kell felkapni a vizet! – a kanapé besüllyedt mellettem,aztán pedig koppant a földön egy táska. – Segíteni jöttem.

- Hogy érted, hogy segíteni? – kaptam felé a fejem. De a másik oldalamról jött a válasz.

- Beca jó dalszövegeket ír. – nem kertelt sokat a drága hangmérnököm. Ez fájt! – Rólad viszont hallottam, hogy nagyon jól zongorázol. – Nagyot sóhajtva nyeltem egyet.

- Ha nagyon megerőltetem magam biztosan tudok szöveget is írni. – olyan merészen mondtam ki ezt a mondatot mégis éreztem, hogy nem nagyon,hanem totálisan meg kéne erőltetnem magamat.

- Nem szégyen, ha együtt dolgozol valakivel. – Job félrebillentett fejjel nézett rám és láttam rajta, hogy csak segíteni akart. - Aisha… - kezdett bele – Úgy jönnek ide hozzám az énekesek, hogy harminc, sőt ötven, hatvan számból választunk ki nekik tízet egy albumra. - Sírás kerülgetett, és úgy éreztem magam, mint egy partra vetett hal.  Lehajtottam a fejemet és próbáltam visszafojtani azt az érzést ami rám tört.

- De azok a dalok nem lesznek az enyémek… - nyögtem ki egy kis idő után.

- Nem azt mondom, hogy megírom neked, de segítek. – Beca hangja most mást rejtett, mint az előbb, és most mintha fiatalabbnak is tűnt volna. Felsandítottam rá,ő pedig csak várt.

Nem éreztem megbánást, mikor bólintottam egy aprót. Hiszen mi bajom lehet?  lesz. Lehet hogy olyan lesz, mint mikor Justin készített fel az énekversenyre.

- Jó akkor menjünk shoppingolni! – hirtelen sokkot kaptam mikor rávágott a combomra egyet tenyerével,majd felpattant és az ajtó felé vette az irányt .

- Ésszel legyetek! – Job csak felnevetett,nekem pedig pislogni sem volt időm. - Mire visszaértek feljátszom az alapot a dalodnak, és kezdhetjük is! – kezével hessegetni kezdett, hogy álljak fel és induljak meg. – De csak akkor gyertek vissza, ha már minimum 1 ötleted van. – mosolygott rám.

43.fejezet 'Esélyek'

Hetek teltek el, azóta a bizonyos este óta a buszon, és pont ugyan ennyi időbe került az is hogy bevalljam valahol bolond voltam. A bolond nem elég jó kifejezés a kislányos naivságomra, egy eszetlen buta liba voltam, hogy visszautasítottam Justin ajánlatát. Még ha az ajánlatáról lenne csak szó. Az a csók… az „utolsó„ csók , amivel reményt adtam neki is és magamnak is a folytatásra, vagy inkább az újrakezdésre. Nap mint nap apró ajándékokat küldött, és ez alatt nem drága tárgyakra gondolok, hanem inkább zavarba ejtő SMS-ekre, apró cetlikre a mikrofonon, vagy éppen a párnámon, „Gyönyörű vagy ma este” , vagy „Szép álmokat,tündérke” feliratokkal. Mind ezek mellett az az istenverte távolságtartása, annyira fel tudott idegesíteni, hogy fejjel tudtam volna menni a falnak csak ,hogy ne ordítsak rá abban a pillanatban, ahogy pislogni mer egyet is mikor lopva rám sandít, AZ ISTENÉRT! Vágytam arra a csókra, még egyszer, még százszor, még ezerszer… És nem is tudom , talán ő már régen beadta a derekát, most viszont én következtem . Ha esélyt akarok adni ennek az egésznek , ami köztünk van, akkor meg kell tennem azt amit ő kért tőlem . Feladtam a becsületemet.

Kezemben szorongattam már vagy 3 órája azt a nyavalyás kis cetlit, sőt jobbat mondok, már ott vigyorgott a telefonszám a telefonom képernyőjén, csak tárcsáznom kellett volna, csak nem tudom mi tartott vissza. Lenyomtam a tárcsázót és már ki is csörgött.

***

- Örülök hogy meggondoltad magadat. - nem tudom miért bíztam meg benne, talán mert olyan hivatalosnak tűnt.

- Nekem viszont fogalmam sem volt hogy mibe vágok bele. – Nyeltem egy nagyot és úgy néztem körbe.

Soha nem láttam még ilyen komoly felszerelést. Egy óriási hangpult előtt álltunk, ami mögött egy vastag üvegfal volt, és amit ez „takart” csak álmaimban láttam eddig. Voltam már hangteremben, voltam már színpadon, de még stúdióban sosem. Megvolt ennek is a maga varázsa. A félhomályba borított kisterem, ami telis teli volt hangszerekkel és mikrofonokkal, egyszerűen csak elkápráztatott. Éreztem, hogy már most imádok itt lenni, hogy csak áradnak belőlem az ötletek, és elképzeltem, ahogy a kedvenc dalaimból csinálhatok végre rendes minőségű covert.

- Lehet kislány de csukd be a szádat mert légy repül bele aztán még megrongálja a hangszálad. – kicsit erőltetett vicc volt, de nem tudtam megállni, hogy ne forgassam meg szemeimet egy mosolykeretében.

- Mikor kezdhetek? – nem tudtam nem feltenni ezt a kérdést. - Nem akarok én semmit sürgetni, csak… - nem tudtam mit is mondhatnék.

- A Stúdió mától a tiéd. – biccentését az üvegfal visszatükrözte. – Fél óra múlva ideér a hangtechnikus is.

- Körülnézhetek? – hangom szinte remegett.

- Természetesen.

42. fejezet "The Truth..."

Lehunyva szemeimet hallgattam a zenét. Mióta a fiúk meglátogattak minket Francia országban felettébb jól érzem magamat, egyetlen dolgot eltekintve. Kaili egyre többet mozgolódik Justin közelébe. Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy igazából semmi, de semmi közöm ahhoz, hogy miért kezdett el körülötte legyeskedni, de két dolog nyugtat ebben az egészben, hogy ha nem látom őket, akkor semmi bajom, és ez a sürgölődés nem igazán látszik kölcsönösnek Justin részéről.

A zene hirtelen elhallgatott, felnyitottam a szempilláimat, és nézelődés nélkül rákattintottam a következő zenére az oldalsávból. Mióta az eszemet tudom, megszállottja vagyok a random zenekészítőknek, akik jóformán névtelenül keringenek a Youtubon, illetve csak egy részlet van a videójukhoz címként írva. Na ez elég bonyolult gondolat, de a lényeg hogy fantasztikus nyugtató és sirattató zenéket képesek csinálni egy kimondottan egyszerű alapra.

Hirtelen jött ötletből megnyitottam a számítógépen „ porpsodó” DJ pultomat és az effektekkel kezdtem játszadozni. Egy egyszerű alapon dolgozgattam egy óráig mígnem jött a szöveghez is egy ötletem . Nem tudom hogy honnan jöttek a szavak , de sejtettem hogy valahonnan mélyről törnek elő….

I wish i told you more earlier what happened … Sorry i made you look like a fool… Stop thinking about us…

Tollammal kopogtattam a kis füzetet amit a kezemben tartottam. A busz kanapéján görnyedve nézegettem a sorokat, és hallgattam az igen csak gyatra alapot, amit összetákoltam. Annyira bele voltam merülve a nagy agyalásban, hogy összerezzentem mikor valaki befészkelte megát a hátam mögé. Lekaptam a fülemről a fülhallgatót és amennyire tudtam hátranéztem .


- Jó nézni, hogy ilyen édesen agyalsz valamit, de nem bírtam már ki, hogy csak találgatom miben ügyködsz ennyire. – Justin ball lábát kinyújtotta mellettem a kanapé belső fele és köztem ezzel kis helyezkedésre késztetve engem, lábaimat törökülésbe húztam, míg ő másik lábát térdem alá csúsztatta hogy kényelmesen ülhessek és ne lógjon le a térdem a kanapéról.

- Csak próbálkozom… - hangom megremegett, ahogy kezei ölelően, hasamra csúsztatta a pólóm alatt és közelebb húzott magához.

- Megnézhetem ? – Állát vállamra tette és óvatosan a füzetért nyúlt, de én elkaptam előle.

- Nem… - nagyot nyeltem, hiszen a dal róla szól.

- Kérlek… - suttogása simogatta fülemet. Lehunytam szememet és próbáltam a lepkéket elhessegetni a hasamból. Olyan régen volt hozzám ilyen közel, olyan régen voltunk ilyen közvetlen közel egymáshoz.

- Justin, megtennéd hogy nem csinálod ezt? – Hallottam ahogy a levegőt veszi, és éreztem hogy az én lélegzetem felveszi az övének ütemét, ami nem igen mondható egy nyugodt tempónak.

- Meddig játszunk még sértődöttet? – Kezével óvatosan hajamba túrt és vállamról, ahol álla pihent elhúzta a göndör hajrengeteget, ami még félig vizes volt, ezzel szabaddá téve nyakamat.

- Ha megmutatom, a füzetet abbahagyod ezt? – Kérdeztem remegő hangon. Ujjai hasamról combomra vándoroltak majd combomról a laptopomhoz nyúlt és kihúzta a fülest a gépből .

- Énekeld el nekem. – mély hangja duruzsolt a fülembe, még ha akartam volna sem tudtam volna neki nemet mondani. Bólintottam egyet, és laptopomat magam elé téve, elhúzódtam tőle egy kicsit hogy a hangomat azért megtalálhassam, de nem ültem vele szembe.

- Ritka gyatra, és senkinek nem beszélhetsz erről. – Összeszedtem magamat és kattintgatni kezdtem a gépen.

- Meglátom, mit tehetek. – mondta határozottan. Éreztem a mosolyt a hangjába és azt is hogy büszke magára hogy megint győzött .

Annyira megbántam hogy elénekeltem neki. Szemeimmel már az utolsó soroknál menekülési utat kerestem, és bár tudtam, hogy a menekülésem lehetetlen, mégis nagy lendülettel csaptam le a laptopom tetejét, és pattantam fel előle a szobámat megcélozva. Visszatartott könnyeim azonban akaratom ellenére kicsordultak szemem sarkánál mikor könyökömnél fogva óvatosan visszarántott, mint egy magatehetetlen bábút.
- Nem akarom, hogy sírva menj el! – mondta, halkan. Ettől csak kiszakadt torkomból egy felzokogást.

Nem engedte el a karomat, másik kezével csípőmhöz nyúlt és maga felé fordított, én padig lehajtott fejjel hagytam. Lassan magához húzott és szorosan magához ölelt, én pedig csak sírtam. Fogalmam sincs, hogy mik ezek a hangulat ingadozások . Egyik kezével hátamat simogatta másikkal pedig hajamba túrva magánál tartott és tarkómat cirógatta. Halkan csendben hagytam, hogy had folynak könnyeim. Lassan megnyugodtam karjaiban. Mellkasom iszonyatosan fájt, szemeim szúrtak, szám pedig keserű volt. Egyik pillanatról a másikra azt éreztem hogy Justin leül a kanapéra engem pedig magával húz. Lábaimmal két oldala mellett térdeltem és így ültem vele szembe az ölében. Kicsit hagyott letávolodni magától de éppen csak annyira, hogy állam alá nyúljon és felbillentse arcomat. Tekintetét belefúrta enyémbe és kétségbeesetten nézett rám.


- Nem értelek te lány! – rázta meg fejét. – Egyik pillanatban leveszed a fejem, pedig csak jót karok neked , a másikban pedig bocsánatot kérsz egy dalban.

- Tudom… - Ismét lehajtottam a fejemet és próbáltam visszafogni ismét rám törő sírásomat.

- Nem akarok sírást! – szólt rám és ismét felbillentette a fejemet. Arcán szelíd féloldalas mosoly jelent meg, ami nyugodtsággal töltött el. – Beszélgessünk. – Arcommal rögtön belebújtam simogató tenyerébe ami járomcsontomhoz sietett. – Tisztázzunk dolgokat. – közelebb hajolt lehelt egy puszit az arcomra, majd visszadőlt a kanapéra, most már kicsit lazábban, gondolom sejtette, hogy nem menekülök már előre. – Szeretném tudni hányadán állunk.

- Rendben. – bólintottam, szám szélébe harapva.

- Hogy hagyhattuk ideáig elfajulni a dolgokat? – kérdezte ajkába harapva.

- Nem tudom. – ráztam meg a fejemet, egyszerűen nem tudtam erre mit mondani.

- Tudod milyen féltékeny voltam arra a Britt szívtipróra? – kérdezte keserűen.

- Pedig nincs miért. – néztem rá komolyan, miközben szívére helyeztem egyik kezemet és mutatóujjammal aprókat dobbantottam mellkasán. – Harry csak barát. – vontam meg a vállamat. – Kaili viszont egyre többet legyeskedik körülötted. – vágtam neki vissza.

- Ő egy nagyon csinos lány, de ezen kívül semmi extra. – olyan egyszerűen válaszolt, mintha tudnom kéne hogy mit ért az extra alatt.

- Te akartál beszélgetni. – néztem rá komolyan. – Az „extra” sok mindent jelenthet. – láttam rajta hogy elmosolyodik.

- Az „extra” alatt annyit értek, hogy nincs benne semmivel sem több mint más lányokban. – Ismét ugyan ott vagyunk, én nem akarom ezt, útálom a kódolt beszédet. Főleg vele.

- Justin!- kicsit elhúzódtam tőle, láttam hogy szemében rögtön megjelenta félelem . – Mond mit szeretnél? Most… Itt … ezzel…. – mutattam magunkra. – Velünk … Mi lesz velünk ? Mi lesz ennek a jelentnek a vége? – halmoztam el a kérdéseimmel .

Jelen pillanatban csak vele szerettem volna lenni, de tudtam nagyon jól és ő is biztos tudta hogy ez nem olyan egyszerű. Külső szemlélőként, ha valaki ismerné ezt a történetet biztosan azt mondaná badarság amit csinálunk, de nem értheti meg hogy köztünk újra fel kell építeni valamit, mert ugye a piramisnak is van alja, nem csak úgy lebeg a levegőben a csúcsa.

- Hogy mi lesz ennek a jelenetnek a vége, az nem csak rajtam múlik. – az előbb kiharcolt távolságot köztünk könnyedén megszüntetve csípőmet közelebb húzta magához, de olyannyira, hogy mellkasunk összepréselődött. – Nem tudom mi lesz velünk pontosan… - ajkai súrolták az enyémeket, én pedig lélegzet visszafolyva néztem barna szemeibe, és szívem egyre jobban, ki akart ugrani a helyéről. – But I Promise You … - Kezeit arcomra vezette, szemeit lehunyta, homlokát pedig az enyémnek feszítette. – hogy azon leszek, hogy ebből a dologból kettőnk között valami komoly legyen. – nagyot sóhajtott, majd elhúzódott pár centire és ismét a szemembe nézett – A nélkül hogy bármi bajod essen. Mert nem szeretnélek újra bántani és azt sem szeretném, ha más bántana azért ami köztünk van..

Hogy lehet ez a srác ilyen tökéletes? Hogyan lehet az hogy ismét azt érzem amit, nem szabadna? Miért hagyom hogy a szívem vezessen? Miért akarom hogy még szorosabban öleljen ? Hogy lehetséges az, hogy mellette minden más környezeti tényező eltűnik. Miért van rám ilyen hatással az éjszaka? Miért mindig a hold fényében találunk egymásra? És a leg viccesebb a történetben hogy hiszek neki. Hiszem hogy minden szava igaz és talán még azt is elhinném neki ha azt mondaná lehozza a csillagokat is az égről.

- Hiszek neked. – suttogtam remegve a karjaiba.

- Szeretnélek megcsókolni… - Inkább hangzott engedély kérésnek mint kijelentésnek, mégsem jött ki hang a számon.

- Justin… - féltem, hogy bárki megláthat, hiszen nem is egyedül vagyunk a buszon és már így is félreérthető helyzet lenne, ha meglátnának és bármelyik pillanatban Scooter is megérkezhet Ryennel. Akartam, nem erről van szó. De nem akartam még több bonyodalmat.

- Csak egy csókot… - Hirtelen fordított a helyzetünkön, Most én ültem a kanapén ő pedig fölém tornyosodott. – Kérlek… - két kezével vállam fölött támaszkodott meg a kanapé háttámláján és úgy nézett le rám .

Nem szóltam egy szót sem, csak óvatosan közelebb hajoltam hozzá, egy picit és tudta, hogy zöld lámpát kapott. Ajkait ajkaimra nyomta és azt az érzést csak egy idézettel tudnám leírni…

„Nem olyan csók volt, mint először, nem az az éhes, vágyakozó, kétségbeesett csók. Nem hasonlított egyetlen csókra sem életemben. Olyan lágy volt, akár egycsók emléke, olyan óvatos, mintha csak az ujjaival simította volna végig az ajkaimat. A szám kinyílt és mozdulatlanná vált. Nagyon csendes volt, suttogás, nem kiáltás. Keze megérintette a nyakamat, a hüvelykujja az állkapcsom alatti bőrhöz simult. Nem azt mondta az érintés: több kell. Azt mondta: ezt akarom.”

41. fejezet "Ami neki rossz az engem felszabadít..."

Még körülnézni sem volt időm de rögtön egy ismerős nevetésre lettem figyelmes. Szemeimmel szinte rögtön megláttam a göndör hajú fiút és a körülötte álló másik négy srácot.

- Ezt nem hiszem el… - ledöbbenten álltam meg a terem közepén mit sem törődve semmivel és száj tátva meredtem rájuk, mind addi míg az egyik észre nem vett.

- Aisha! – mosolyogva kiáltotta el magát a leg idiótáb… mi az hogy leg idiótább, mindegyikük általában véve egy nagy idióta, ha a viselkedésüket kéne néha jellemezni.

- Zayn ? – ennyi futotta tőlem döbbenetemben de mikor tömegesen megindult felém mind az öt fiú kicsitt magasabb hang hagyta el a számat. – Zayn! – szinte sikítva hagytam hogy először szemből majd minden oldalról körül vegyenek.

Ha valaki kívülről nézett minket, márpedig biztos vagyok benne hogy nem is egy szempár szegeződik ránk, biztosra vehetem hogy eltűntem köztük . Olyan régen láttam őket. Utoljára egy Londoni rádióban , mikor országról országra jártam minden nap . Soha nem felejtem el azt a 3 napot. Felejthetetlen élmény volt. Lassan apránként leváltak rólam és csak Harry álldogált előttem. A jó öreg Hazza.

- Nézzenek oda. Ennek a lánynak nem adnak enni. – Nem is tudtam mi hiányzott jobban , a tájszólása vagy az a hihetetlen mosoly ami elterült az arcán miközben látványosan végigmért.

- Eszek rendesen csak sokat mozogtam az elmúlt hetekben. – vigyorogtam rá majd kihasználva minden lehetőséget és szabad helyett most én ugrottam szegénykém nyakába.

Hihetetlen hogy 3 nap alatt hogy hozzád tud nőni egy ember. Hogy elképzelni sem tudod hogy a lelki társadra találsz egy ilyen fiúban mint ő és hogy a hiányára csak akkor döbbensz rá mikor ott áll előtted.

- Elég lesz ennyi Galambocskáim. – Louis közénk fúrta magát.- Még a végén féltékeny leszek .

- Hagy már őket Lú! – Zayn hirtelen átkarolta szerencsétlen fiú nyakát és hóna alá szorította. – Lily már menne az Eiffel torony-hoz. – Harry pillantása egy pillanatra sem engedte volna el az enyémet. Csak mosolyogtunk egymásra, de az ismeretlen név megütötte a fülemet.

- Lily? – kérdő arckifejezésem mellett vigyorom letörölhetetlen lett miközben a sötét hajú srácra néztem.

- Gyere bemutatlak neki! – A következő pillanatban kiragadtak a „körből” és a padok felé siettünk ahol 3 lány üldögélt.

Egy pillanatra nevetve hátrapillantottam a srácokra, de különösebb képen ironikus képet láttam magam előtt. Justin a háttérben tanakodva szerintem nem tudta hová tenni a jelenetet, sem azt hogy mit keres itt a konkurencia, és előtte kicsit nagyobban ott állt Harry, aki voltaképpen a pillanatnyi nyugodalmamat jelentette. Nevetésem mosolyba fojtottam és egy pillanattal később Zayn egy utolsó aprót rántott a karomon és már szembe is voltam állítva 3 csinos lánnyal, akik közül kettő nem volt ismerős.

- Szia! Lily. – először egy magas, barnahajú lány állt fel a padokról, és nyújtott kezet.

Első ránézésre látszott rajta, hogy nem az a félős típus és kicsit jobban megnézve biztosan mondom, hogy tökéletes modell alkat lenne, ami rólam nem mondható el, így már most irigykedem. Vállig érő barna haja pedig szépen ápolt volt.

- Ő az én egyetlen kedvesem. – Zayn átkarolta a derekát és egy cuppanós puszit nyomott szája sarkába.

- Zayn! Ne itt mindenki előtt! – Az előbb ki nem vettem volna de most teljesen biztos lettem benne, hogy nem angol a lány, és csak tanulta a nyelvet. Mégis mennyire tisztán érthető volt amit mondott.

- Örülök a szerencsének! – Elfogadtam a még mindig felém tartott kezét. Kedves lánynak tűnt :D Olyannak, aki mindig jókedvű. Nem tudtam nem mosolyogni.

- Én nagy ölelést kérek!- még észbe sem kaptam de Eleanor már a nyakamat karolta és ölelt meg barátran .

- Jó ismét látni. - simogattam meg hátát összeszorított szemekkel de mikor elengedett megpillantottam háta mögött még egy ismeretlen lányt.

- Szia! Aisha vagyok! – mosolyogtam rá kedvesen, és kezet nyújtottam .

- Fruzsi. – felállt egy pillanatra, kezet fogott velem egy mosoly keretében majd le is ült.

Olyan aranyos lánynak tűnt. Szőke haja ki volt engedve, és gyönyörűen csillogott. Elegánsan de mégis trendin volt felöltözve, megtartva ezzel az egyediségét. Éreztem, hogy van benne valami , amit jól titkol, de mit is várhatnék az első találkától.

- Ne kukulj meg Fruzsi! Máskor nagy a szád! Most is tessék kinyitni! – Eleonor ökölbetett kezeit csípőjére vágta majd egyik kezével oldalba boxolta szegény lányt.

- Mit vihorásszak? Meg miről pletyizzek? …

Nem nagyon figyeltem, a továbbiakban csak egy sort nevettünk. Aztán pedig minden olyan gördülékenyen ment.

***

Fáradtan ültem le a göndör hajú srác mellé, aki kitartóan végignézte az edzésemet és megvárta míg magamra húzok valami tűrhető göncöt. Justinék még nagyban próbáltak, a dalok dübörögve szóltak a hangfalakból de így is elnyelte a nagy terem.

- Hogyhogy te nem mentél végül?- fordultam Harry felé érdeklődve. Olyan furcsa volt hogy csak ő ült itt.

- Láttam már Franciaországot. - mosolyodott el- Nem nagy kunszt. – megnyalta jakait mintha mi sem lenne természetesebb annál, amit mondott

- Ezt bárcsak én is elmondhatnám magamról. - boxoltam vállba.

- Mi van veled mostanság? – úgy kérdezett vissza mintha az előbb hozzá sem értem volna.

- Hajtok , hajtok, beteg voltam és most megint hajtok. – soroltam ujjaimon az opciókat, mire felnevetett. - Jahh, és visszamondtam egy lemez szerződést. – meghúztam a vállamat és mosolyogva figyeltem reakcióját.

- Még mindig őrült vagy. – egy pillanatra megállt a mondandójában , várt én pedig csak pislogtam. – És ez még mindig bejön.

- Harry!- szóltam rá szememet forgatva. – Ezt már megbeszéltük! – húztam el a számat, de nem akartam rossz hangulatot köztünk.

- Jó! Jó, tudom! – magába fojtott egy nevetés egy pillanatra megdörzsölte arcát tenyereiben majd szenvedve újra megszívta mellkasát és úgy nézett rám mosolyogva. Így sokkal jobban éreztem magamat.

- Inkább mesélj arról, hogy ki ez a két új ismeretlen leányzó. – Izgalomban égve mint a kislányok fordultam mégjobban felé, hogy a figyelmemet csak neki szenteljem. - Odáig egyértelmű hogy Lily Zayen barátnője vagy mi a fene.. meg, hogy Fruzsi Liamhez köthető…. – gondoltam a kézfogásra mikor elhagyták a termet. Gondolatmenetemet Harry hangos nevetése törte meg.

- Elég vicces „Sztori „ – mutatott végül idézőjelet a levegőben -Főleg Lily és Zayn története. – Vigyorgott de nem mondta tovább. Ezt annyira utálom benne.

- Ne húzd az idegeimet Styles. – Vigyorogva belecsimpaszkodtam fehér pólójába és kutyus szemekkel meredtem rá. Nem hiszem el hogy mindent ki kell húzzak belőle. – Tudod hogy nem rohanok az első újsághoz, hogy elmeséljem nekik, mit tudtam meg! – forgattam meg végül a szemeimet.

- Lily és Fruzsi is jó fej kiscsaj am... - folytatta vigyorogva. – Lényegében fogalmam sincs már mit kerestünk Magyarországon, de egyszer csak odajött hozzánk az éjszaka kellős közepén pár lány, autogramot kértek. Aztán mikor már indultunk volna el tőlük, nem láttuk Zayent. Kerestük de nem ment messzire. Lily nem jött a közelünkbe. – Itt elröhögte magát. – Utolsó elmondása szerint nem akart túlbuzgó, hülye rajongónak tűnni. – Harry elbambult a messzi távolba, hirtelen abbahagyta a történetet.

- És? Hogy jöttek össze? – kérdeztem noszogatva, de ő még mindig csak mereven bambult maga felé.

Furcsa megérzésem támadt, mintha valaki egyik pillanatról a másikba belelépett volna a 3 méteres aurámba. Tekintetemmel követtem Harryét, és nem hiába, Justin tartott felénk.. Le volt izzadva, és elég karót nyeltnek tűnt.

- Mizu srácok ? – nézett ránk barátkozva.

Na viszont erről annynit kell tudni, hogy a fiúk érkezése óta Justin meg sem szólalt de még nem is köszönt nekik, kivéve Nailnak aki személyesen állt meg előtte és kért tőle egy üdvözletet, és egy aláírást a mellkasára. Az Édes kis rajongó…
De ebben nem is az a furcsa hanem, hogy hirtelen nem tudtam kiigazodni Justinon. Eddig mindig tudtam ha dühös, ha rossz kedve van vagy ha éppen jó, még felismertem az éppen „érzelem mentest” játszok énjét is de ez most valami új volt részéről.

- Beszélgetünk. – jelentettem ki bár hangomban volt valami furcsálló, és ez kicsit kérdésbe hajlította kijelentésemet.

- Az jó! – Olyan lassan bólogatott, száját összeszorítva hogy kezdtem azt hinni rosszul van. Hirtelen kinyitotta kezében tartott vizes palackját és nagyot kortyolt bele. – Nem láttátok Kailit ? – Fogalmam sincs miért volt ez most neki fontos, de a lány a terem végében ült ugyan azon apadon amin mi.

- Ott van! – mutattam el Harry előtt, mire Harry már nyitotta is a száját hogy megharapjon. – Meg ne harapj te majom! – nevetgélve elkaptam a kezemet és simogatni kezdtem ahol fogai éppen hogy csak hozzám értek. – Veszett leszek! – néztem rá nagy komolya szemekkel .

- A veszett egerek nem tudnak veszettséget elkapni. – vigyorgott vissza én pedig Justinra néztem ismét.

- Out of Town Girl jön ? – kérdeztem mosolyogva.

- Nem, csak beszélni szeretnék vele. – Oldalazott nekünk egy kicsit majd intett egyet. - Hali! – hagyta el a száját és már háttal is volt. És mikor pillanatokon belül hallótávolságon kívül került, figyelmemet ismét Harryre összpontosítottam.

- Ez furcsa volt. – ráztam meg a fejemet. Igazából a következő pillanatban sem volt jobb, Harry sejtető arca váratlanul ért, de gyorsan rá is kontráztam . – Na és végül is mi a sztori lényege? Hogy jöttek össze?

- Zayent nem sokkal későbbre rá Perry kidobta, mert megtudta hogy Lily és kedves barátom baráti levelezést folytattak Twitteren. - Vonta meg a vállát. - Aztán szép lassan egymásra találtak. – mosolyodott el.

- És Fruzsi? – érdeklődtem tovább.

- Szerelem volt első látásra. – röhögött fel. – De ne erről beszélgessünk már! – húzta el a száját kissé nevetségesen és gyerekesen .

- Rendben akkor mesélj mi van veled? – kérdeztem szemöldökömet húzogatva? – Csajok ?

- Falom őket, de egyik sem szerelem. - mosolya keserű lett.

- Ne már! Mi van Taylorral ? – Csaptam combjára. Nehogy már keseregjen itt nekem az én lelki társam.

- Semmi. Ott pedig én voltam neki az egyik falat. – kinyújtotta nyelvét és rögtön tudtam miről beszél. Szerintem bele is pirultam. – Ez a sors iróniája. Bár ott sem voltam szerelmes.

- Hogy mondhatsz ilyet! Ilyen nincs! Biztos van valaki, akit nem csak a teste miatt szeretsz. – Néztem rá komolyan.

- Szivecském, mind a ketten tudjuk, hogy egy rosszkor jött visszautasítás elég nyomós ok, hogy egy férfiből Casanova legyen. – ez a mondata félreérthető volt és bizony bizony nekem szánta. Ajkamba harapva néztem rá kérlelőn hogy ne csinálja amit csinál, de mégis megfogta a kezemet és megszorította.

- Még mindig? – kérdeztem félve.

- Jelen pillanatban felbolygatottan, de igen. - tudtam hogy nem hazudik, és ez nekem fájt.

- Sajnálom. – böktem ki két nagyot nyelés közepette.

- Ne foglalkozz vele. – engedte el a kezemet, majd legyintett. - Birian még mindig megvan ? – kérdezte kissé számomra most már tolakodón. Az előző jelenet után kissé kényelmetlennek tartottam ezt a kérdését, főleg úgy, hogy a válaszommal talán még jobban belefájdítom a szívét.

- Már csak barát. – lehunytam a szememet, nem akartam látni az arcát. Szerettem de most nem akarom még egyszer megbántani , próbáltam kerülni egy bizonyos szitut, ami az előzőeknél csak még rosszabb lehet.

A zene hirtelen leállt én pedig a tükrök felé nézve figyeltem csendben, ahogy néhányan elvonul a buszok felé, kicsit még beszélgetnek, kicsit még táncolnak, lassabb számokat nyomnak be és miegyebek. Észre sem vettem, hogy percekig bambulhattam magam elé csendben mikor Harry felpattant és mosolyogva elém állt.

- Kizomba megy még? – Ha nem ebben a szituban lettem volna és nem ennyi problémám lett volna Justinnal amennyi és nem csak ezen járt volna a fejem akkor meghaltam volna attól a mosolytól, mint minden őrült rajongó amit rám villantott.

- ITT? – bólogatott.- Te meg vagy huzatva!

- Nálam van a telefonon a zene. – a banda többi tagja éppen akkor lépett be aznap másodjára az edzőterembe. – Gyere gyorsan mert elvisznek! – kézen ragadott és felrántott a padról .

Tudtam nagyon jól hogy ezzel neki teszek rosszat. De jelen pillanatban úgy éreztem ami neki rossz az engem felszabadít. Soha senkinek nem mondtam hogy táncolok valamit hobbi szinten. Mindig csak néha illegtem billegtem az elmúlt időkben mikor senki nem látott. Harry volt a megmentőm, a karrierem rohanásai közepette, akiből ki nem néztem volna hogy így tud táncolni.

- Jóóóóóó…!- húztam el megadóan a szót, és hátrabillentett fejjel a hangfalak felé mutattam. - Tedd be a zenét! Szerzek magassarkút.

- Nem bánom ha alacsonyabb maradsz. Vigyorgott tőlem hátrálva én pedig körülnéztem a teremben .

- Kaili! – ott lapul mellette a hozzávalóm. Óvatos léptekkel indultam meg az említett és Justin felé. De nem tétováztam sokat, mire fejét felém kapta a nagy beszélgetésük közepette már előttük is álltam. – Hányas a lábad?

- 37-es . Miért? – rögtön le is néztem a cipőre.

- Kölcsönkérhetném. - Mutattam a csinos darabra, de ő csak kérdőn nézett rám . – Csak 5 percre kéne. – bevetettem kérlelő szemeimet, és egyszerűen csak bólintott.

- Köszi. – mondtam egyszerűen , felkaptam a cipőt és már rúgtam is le út közben magamról a Nike-t.

Nem szeretem Justin táncosait. Van bennük valami furcsa érzéketlen előkellőség. És rosszul éreztem magam mikor fél lábon ugrálva egyik, majd a másik fél magassarkúba bújtam. Próbáltam nem a „belőle áradó energiákra gondolni”, de mire Harry elé értem és őt már félig körbeállták a táncosok, nem tudtam nem mosolyogni vigyorán .

- Mehet? – kérdezte kedvesen.

- Mehet. – Oldalra dobtam a hajamat, és már indult is a zene.

40.fejezet "Félek, hogy megint ugyan oda lyukadunk ki"

Fáradtan keltem ki az ágyból és húztam magamra valami tűrhető göncöt. A tegnap esti koncert után és a jó nagy adag lecseszés után, amit Rayentől kaptam a teljesítményemért telefonon, igencsak össze kellett kapjam magamat és erre tökéletes alkalom volt a ma délelőtti táncedzés. Laza copfba fogtam hajamat és úgy léptem ki a busz „szobámból” .

-’mornin! – köszöntem a kanapén ülő egyednek akit csak észleltem a nagy kómámban, mivel rögtön a szekrényhez fordultam egy üveg vízért.

- Neked is! – Hangjától összerezzentem. Tudtam hogy nem kerülhetjük el egymást mivel ez elég nehéz lenne a mi helyzetünkben , de mégis Isten úgy látszik nem hogy csak bottal hanem Baseball ütővel ver. – Kész vagy? Mert már mindenki bement a táncterembe csak mi nem. – közölte érzelem mentesen mikor felé fordultam, még rám sem nézett.

Rögtön felment bennem a pumpa, a tegnapi kételyeim teljesen elszálltak. Lelkiismeret-furdalás ha ezek után megint meglátogatsz akkor Cupido nyilával vésem ki a szívemet.

- Nem kellett volna megvárnod. – Ráztam meg a felemet és rögtön el is mentem mellette.

- Most már megint mi bajod van ?! – hallottam ahogy a hátam mögül valami csapódik. Összerezzentem é megtorpantam . Atya úr isten! Most tényleg vagdosódni akar? Hát akkor legyen!

- Nehogy már még neked álljon feljebb!- egyenesen megindultam felé és megálltam előtte. Mellkasunk összeért és így néztem rá fel.

- Tálcán kínálom neked a nagy lehetőséget te pedig eldobod! Hogy ne álljon nekem feljebb. Arról nem si beszélve hogy a barátaim előtt nekem estél, mintha mis em lenne természetesebb! – mellkasa erőteljesen és összezavart ütemben mozgott le s fel.

- Miért hitted azt hogy el fogom fogadni? – dühös voltam rá , mert éppen neki kellett volna a legjobban megértenie amit most érzek . – Nem gondolod hogy elég tehetséges vagyok? Úgyhiszed hogy csak pénzel juthatok fel a csúcsra? – kezeimet ökölbe szorítva próbáltan visszafogni magamat hogy be ne húzzak nkei egy óriási nagy pofont.

- Csak segíteni akartam… - szemei hirtelen megváltoztak , sajnálatba ment át az egész , csak az a baj hogy ezzel már nagyon régen elkésett.

- Előbb kellett volna gondolkoznod. – fújtattam egy nagyot.

Csak egy sajnálom kellett volna még és itt rögtön karjaiba zuhanok . Nem gondolkoztam mikor ilyen közel merészkedtem hozzá. Testemet hirtelen kirázta a hideg mikor ujjai külső felével végig simított ökölbe szorított kezemen és az ellazult. Ujjaival óvatosan ráfogott kis ujjamra és éreztem hogy hüvelykujját kézfejemen járatja.

- Fellejtsük el. – kezemet kihúztam övéből. Csak hogy érezze hogy ettől függetlenül még nem minden úgy van ahogy ő akarja. – Menjünk edzésre. – nagyot nyelve hátat fordítottam neki majd elindultam le a buszról.

Egyik pillanatban halkan jelent meg mellettem a parkolóházban ahol a turné buszokkal megálltunk . Néhányan kosaraztak a felállított palánkok alatt. Kár hogy ez a legnagyobb szórakozási lehetőségünk még itt Franciaországban is. Mikor megláttak köszöntek is, ha a „Huhúúúúúúúzást” annak lehet nevezni . Megforgattam a szememet és intettem nekik. Azonban a nagy szemforgatásaim közepette feltűnt egy ismeretlen tárgy a parkolóban . Méghozzá egy kisbusz, amit ez előtt eddig még nem láttam . Ami legelőször feltűnt az a rendszám, ami biztos hogy nem francia volt . Dejavu érzésem támadt, de egy pillanat alatt meg is ráztam a fejemet, és nekicsapódva a parkolóház vészkijárati ajtójának kiléptem a vízhangzó helységből .

A folyósókon halkan haladtunk Justinnal egymás mellett. Hihetetlen hogy mennyire idegesítő lett hirtelen a kettőnk közé telepedő csend. Nem azt mondom, hogy hiányzik a majd 3 perccel ezelőtti veszekedésünk de ez nekem annyira idegen volt, mint a turné előtti első kezdetének első napjai. De jó lett volna ha megmaradunk abban a nyugiban amiben voltunk . Eldobtunk magunktól két olyan embert akik teljes szívükből szerettek minket, de viszont nem tudunk egymással mit kezdeni . Annyira bonyolult ez az egész. Minden pillanatban egyre jobban vonzódom hozzá, a testem minden porcikája kívánja őt, kivéve a szívemet, ami a közelében egyfolytában remeg, vagy a félelemtől vagy az ismét feltörő érzéstől amit nagyon régen éreztem már, és én magam sem tudom megmondani mi ez pontosan . Félek, hogy megint ugyan oda lyukadunk ki.

Éreztem hogy Justin két lépéssel beelőz engem, így kissé megtorpantam és kíváncsian pillantottam fel a mellettem oldalasan álló magas gyönyörű szemekkel rendelkező srácra aki kitárta előttem a hatalmas táncterem ajtaját.

- Kicsit elbambultál, nem gondolod? – gyengéd mosolya váratlanul ért az elmúlt napok után. Igazából nem tudtam volna kontrollálni szemöldökömet, amik összerándultak fehér fogai látványára.

- Köszönöm! – utaltam arra hogy kinyitotta nekem az ajtót, majd egy kicsit hezitálva, miután rendeztem arcvonásaimat két lépéssel elsuhantam mellette és próbáltam a legkevésbé hozzáérni miközben beléptem a terembe.